Mindennapos testnevelés

A köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 27. § (11) bekezdése értelmében az iskola a nappali rendszerű iskolai oktatásban azon osztályokban, ahol közismereti oktatás folyik, megszervezi a mindennapos testnevelést heti öt testnevelés óra keretében. Ezt először a 97. § (6) bekezdése alapján a 2012/2013 – as tanévben az iskolai oktatás első, ötödik évfolyamán kell bevezetni, majd ezt követően felmenő rendszerben.

Célja

Napjainkban felértékelődött a sportolás szerepe, az egészséges életmód, a jobb életminőség kialakításában. Az intézmény mindennapos testnevelési programja a helyi lehetőségekhez igazodva iskolánk minden tanulójának egész éven át lehetőséget ad a rendszeres mozgásra. A mindennapos testnevelésben lehetőség van arra, hogy a tanuláshoz szükséges tulajdonságokat megerősítsük. A játéknál jobb nevelő nem létezik, mert része a vereség és a győzelem,feltétele a szabályok betartása, és ami a legfontosabb, része a siker is.

A mindennapos testnevelés során az egészségfejlesztő iskolai testmozgás célja a gyermekek egészséges testi-lelki fejlődésének elősegítése a testmozgás eszközeivel. A mozgásszegény életmód kialakulásának megelőzése a testmozgás megszerettetésével, a rendszeres mozgáshoz szoktatással. Adjon lehetőséget az egészség hosszú távú megőrzésére, ezáltal egy jobb

felnőttkori életminőségre. Az iskolai testnevelés és sport keretei közt az egészségnevelés, a szociális kompetenciák (kreativitás, önállóság, önbizalom, felelősségtudat, cselekvőképesség) a csapatmunka, a társakkal történő együttműködés egyaránt fejleszthető.

A hatékonyság érdekében megvalósítandó sajátos egészségügyi és pedagógiai szempontok:

  • Minden gyermek minden nap kapjon lehetőséget a testmozgásra
  • Minden testnevelés órán és minden egyéb testmozgási alkalmon megtörténik a keringési  és légző rendszer megfelelő terhelése;
  • A program fontos része a biomechanikailag helyes testtartás kialakítását szolgáló gyakorlatanyag és légző torna, a gerinc és izületvédelem szabályainak betartása;
  • Az eltérő adottságú tanulók számára is jelentsen örömöt, sikerélményt;
  • A testnevelés és sport személyiségfejlesztő hatásai érvényesüljenek a teljes testmozgásprogramban. A lehető legszélesebb körben ismerkedjenek meg a szabadidősportokkal, egészségmegőrző sportokkal, azok alapjaival, amelyek közül kiválasztva a számára megfelelőt, később javulhat életminőségük, testi és lelki egészségük
  • A program fontos része a megfelelő mennyiségű játék, versengés;
  • Évente két alkalommal felmérésre kerül a tanulók fizikai állapota a „Hungarofit” teszt alapján.
  •  szervezett szabadtéri foglalkozások, játékok
  • részvétel a Diákolimpia és más szervezetek által kiírt sportversenyeken, saját szervezésű versenyeken 

Iskolánkban a mindennapos testmozgást a testnevelés órákon túl a tömegsport – ISK foglalkozások, röplabdaszakkör, alsó tagozaton néptánc és egyéb sport – játék foglalkozások biztosítják.

Külső kapcsolatok: A mindennapos testnevelés megvalósításához és az azt kiegészítő más mozgáslehetőségekhez szükségünk van jó kapcsolatokra a sportot szerető és művelő szülőkkel, sportegyesületekkel, tánccsoportokkal.