Kollégiumunk

KollégiumunkKollégiumunk önálló épületben 1981 óta működik, központi fűtéses, háromszintes épület, a vasútállomástól 5 percre, a község központjában fekszik. Az alapító okirat alapján a kollégiumba felvehető tanulók száma 60 fő. A kollégiumban nincs ebédlő, ezért a szomszédos általános iskola ebédlőjét vesszük igénybe az étkezésekhez. A diákok sportolási lehetőségei korlátozottak. Az iskola tornaterme rendelkezésünkre áll. Külön zárt udvarunk nincs, ami nagy hiány. Az épületben a 3 – 4 személyes hálók mellett, 2 nagyterem és 2 kisterem található. Délutánonként a kollégiumi, iskolai foglalkozások zajlanak itt. A tantermekben biztosítani tudjuk a nyugodt tanuláshoz szükséges körülményeket. A földszinten orvosi szoba, betegszoba és mellékhelyiségek kerültek kialakításra. Az elmúlt néhány év során a földszinti folyosó és az előcsarnok lambéria borítást kapott, mely esztétikusabb környezetet biztosít. A hálók bútorzata lelakott, elavult volt, 2013. év első felében 10 szoba teljesen új bútorzatot kapott. A kollégium, a fűtéskorszerűsítés óta önálló kazánházzal rendelkezik, amely lehetővé teszi az intézmény fűtési és meleg víz igényének kielégítését. 2003-ban a fenntartó nyertes pályázata alapján kicserélték az összes világító testet új, korszerű, energia-takarékos világítótestre. 2007-ben megtörtént az ablakok cseréje, szigetelése. A mosdó és WC helyiségek minden szinten megfelelő számban megtalálhatók. 2013. év első felében az emeleteken lévő összes WC felújítása megtörtént a KLIK segítségével.

Tekintse meg kollégiumunkat!